1. Kiutazás előtt

Sziasztok!

Mai témánk az lesz, mik a teendőink egy kiutazás előtt~

Szóval az egész azzal kezdődött, már lassan egy éve, hogy a különangol-tanáromtól hallottam ilyen cserediákprogramról, aminek a segítségével az ember kiutazhat egy évre vagy fél évre, nyárra egy adott országba, ottani iskolába kell járnia, miközben egy helyi családnál lakik, stb.

Ekkor még csak kacérkodtam a gondolattal, hogy kiutazzak Japánba. Megkérdeztem apukámat, ő mit gondol a dologról, és részéről támogatásra találtam, hiszen ő Moszkvában járt egyetemre, és szerinte nagyszerű, hogy most már ilyen lehetőségeink vannak. Anya is támogatott, bár tudom, hogy nem egyszerű megemészteni ezt az egészet. Nekem sem.

Eljött a nyár, és még mindig nem történt semmi, ezért eldöntöttem, hogy akkor nekivágok. Írtam az AFS nevű szervezetnek, és ők egy olyan 2 hónap semmittevés és rájukszólás után hajlandóak voltak közölni, hogy sajnálják, de túl öreg vagyok, nem utazhatok ki (Csak közlöm, hogy márciusban, pont a kiutazás előtt töltöm be a 18-at. Fene az öreg mindenem, nem igaz?). 

Eléggé kétségbeestem ekkor, de nem adtam fel a reményt. Kapcsolatok árán a kezembe került egy telefonszám, egy fiúé, aki a YFU-val utazott ki, 18 fölött Spanyolba, ha jól emlékszem. Felhívtam, ő pedig mondta, hogy másnap menjek be vele, lesz valami gyűlés, és akkor beszélhetek az ottaniakkal is. 

Hát így történt. Vonaton találkoztunk, és mentünk be a YFU-hoz. Ott mindenki nagyon kedves volt és rendes, és el voltak tőle ájulva, hogy csak így odaállítottam, tükrözve elhivatottságomat. Megígérték, hogy pár napon belül kiderítik, baj-e a korom (mert meséltem nekik az esetet), és mint kiderült, nem volt gond :)

Tehát kezdődött a hosszú-hosszú procedúra: papírok kitöltése, és a többi. Persze kaptam hosszabbítást, mivel így is később jelentkeztem, de nem volt gond, minden kész volt és jó volt.

Talán a legrosszabb a várakozás, hogy legyen családja az embernek. Persze ez is emberfüggő, valakinek nagyon hamar lesz, de valakinek (mint nekem is), még nincs például xD Hogy zavar-e? Régen zavart, mert alapból van bennem egyfajta "nem kellek senkinek" érzés, de már rég túltettem magam a dolgon. Nem félek ettől, tudom, hogy lesz családom, akárki akármit mond.

Mindenki azt kérdezi: Nem félsz az úttól? Nem félsz, hogy kimész egyedül és...?

A válaszom erre mindig az volt: Nem, nem félek.

De hogy mi az igazság? Félek.

Minél közelebb van, annál inkább félek. Valószínűleg ez elkerülhetetlen. De ahogy egy bölcs irodalomtanár mondta az iskolámban, mikor utolsó nap odamentem hozzá elbúcsúzni: Az ember csak az ismeretlentől fél, de ne aggódj, nem lesz baj. Azóta is a fejemben van ez a mondat, de talán csak a napokban értettem meg igazán, mit is jelent.

Szerintem az egyik legfontosabb, hogy az embernek ne legyenek elvárásai a kintléttel kapcsolatban. Persze most nem arra gondolok, hogy "Egy felsőfokú nyelvvizsgával jövök majd haza!", mert ilyeneket természetesen el lehet dönteni, hiszen kell az elhatározás az ilyen dolgokhoz. Úgy értem, ne akarjuk előre megírni, hogy fogunk kint élni, mi hogy lesz. Csak a saját érdeketekben. Csalódni nem jó dolog.

Hogy vannak-e elvárásaim? Csupán egy dolgot reméltem a kintléttől, és bár nem sok esélyem van rá, nem bánom, majd lesz ahogy lesz. Ha most nem jön össze, majd később megvalósítom ezt az álmom.

Nem félsz hátrahagyni mindent? Nem. Sose bánd, hogy itt kell hagynod a családodat, barátaidat, macskádat, kutyádat, hörcsögödet, hiszen ezek mind megvárnak. 9 hónap amúgy sem olyan hosszú idő, hogy ne bírd ki nélkülük. 

Talán könnyen beszélek, mivel nem sok barátom van, legalábbis igaz, közeli barátom tényleg alig akad, bár én ennek örülök, mert inkább kevesebb igaz, mint sok hamis, nem? 

Ennek ellenére mégis hónapokon át a sírás kerülgetett, mikor arra gondoltam, hogy fogom elmondani az osztályomnak a dolgot. 

Természetesen a legjobb barátnőim már előbb tudtak a dologról, a kisebb barátok meg... Szép lassan.

Ami az iskolai részt illeti: November tájékán érdemes fogadóórát kérni az igazgatótól (mármint a szülőnek), és megbeszélni vele a dolgot. Lehet különbözeti vizsgát tenni, bár ez felesleges szerintem, egyszerűbb halasztani egy évet. A halasztási kérelmet pedig ráér januárban, félév vége előtt leadni. Így hát félévig jár az ember iskolába, ha kereszttanéves programról van szó. Tehát januárig suli, aztán van szabad 2 hónap, ami persze nem azt jelenti, hogy ráér az ember, majd márciusban kiutazás, és januárban jövünk vissza, a 2. félévre, ami előtt elmentünk.

Én speciel csak az utolsó héten közöltem az osztállyal a dolgot, és ennek meg is volt az oka, bár ezt mindenki maga dönti el. A tanárokhoz is egyesével odamentem órák után, hogy elmondjam nekik. A legtöbbjük lelkesedett az ötletért.

Még februárban kell mennem előkészítésre, ami még nem tudom mit takar, de gondolom elmondják mi hogy lesz. Ja igen, a repüléstől nem félek, rengeteget utaztam már, és szinte már otthonosan mozgok az átszállóhelyen is, voltam már ott párszor, tehát emiatt nem aggódóm.

Nos egyelőre ennyi, remélem ez is segített kicsit valakinek. Ha kérdésetek van, nyugodtan írjátok le kommentár formájában, és akár ott, akár egy következő bejegyzésben válaszolok rá.