3. Helyzetjelentés

Vége a tábornak, túléltem, és még jól is éreztem magam, bár csütörtökre kijött rajtam az időeltolódás, és még most is szenvedek miatta, alig bírok felkelni, és napközben is fáradt vagyok állandóan.

A családnál vagyok szombat óta. Miután értem jöttek, elmentünk egy hatalmas parkba, ahol virágzott a cseresznyefa, és rengetegen piknikeztek alattuk. Gyönyörű látvány.

Azt hiszem, a legjellemzőbb a japánokra, hogy felfele építkeznek, a kevés hely miatt, és a kütyükben is igyekeznek a legkisebbre törekedni.

Odaadtam nekik az én ajándékaimat, és nagyon örültek nekik, ahogy én is azoknak, amiket tőlük kaptam.

Nagyon örülök, hogy a szülők beszélnek angolul, mert Oka-san (anyuka) mindig elmagyarázta, mit hogyan kell enni, miből van, stb, elmagyarázza, mit miért csinálnak, és így tovább. Eléggé tisztaságmániás, konyhában is 3x megmosnak mindent, zsepitartók az egész házban mindenütt. Oto-san (apuka) meg eszméletlen, hogy ért mindenhez, bármit megszerel vagy megcsinál, nagyon durva.

Megyünk minden nap boltba, nagyon tetszik, a gyümölcsök meg a zöldségek is mások, nagyobbak, mint az otthoniak, és az egyik boltban pl még be is pakolják a cuccokat a táskába. A kaják is finomak, bár nem minden része ízlik természetesen. 

A kocsijuk is tök szép, Subaru (japán márka), és ami a legjobban tetszik benne, hogy a motor azonnal leáll, amint megáll a kocsi, és indul, ahogy indul.

Egyik nap elmentünk egy elektronikai boltba, ahol az eladó azt mondta Oka-sannak, hogy olyan szép vagyok, és úgy nézek ki, mint egy modell, ő pedig eldicsekedett, hogy hát igen, tényleg az vagyok. Kicsit néztem mikor elmesélte.

Az állomástól 5-10 percre lakunk, szóval nagyon közel van, és körbe van véve többemeletes bevásárlóközpontokkal, van ott minden: ruháktól kezdve minden kacatot és 100Yenes boltot is meg lehet ott találni.

Tegnap rajzoltam a húgomnak, mert az ajándékcsomagban, amit tőle kaptam, volt egy kis cetli azzal, hogy "rajzolj valamit", ezért mikor tegnap elment suliba, egész délutánig a rajzon dolgoztam, és kész is lett, este oda is adtam neki, és azt hiszem nagyon tetszett neki. Vele sajnos nem tudok még sokat beszélni, mert nem szólal meg angolul, bár tudom, hogy nagyjából érti, amit mondok.

Tegnap és ma Oka-san itthon dolgozik, holnap meg szabadnapja lesz, szóval elmegyünk venni pár dolgot, ami még kell, illetve lehet elmegyünk Shibuyára. Ápr.3-án kell bemenni a suliba az egyenruháért, 4-én tesztet íratnak, mennyire nem tudok japánul, illetve 6-án lehet lesz megnyitó, 8-án pedig kezdődik a suli.

Még a táborban, a szobám ablakából készült kép.

 Tove (svéd) & Ingrid (norvég) (táborban)             Nam (thai lány) & Én

Cseresznyefa-virágzás a parkban

2. Már csak néhány nap...

Nos, itt a péntek, havazik és vihar van, de elkerülhetetlenül közeledik a hétfő...

Már nem félek annyira, a múlthét volt talán a legrosszabb, de már megnyugodtam, és a családom is nagyon vár már, annyira aranyosak, csak ugye először felkészítő táborba visznek majd minket... Leginkább attól tartok már csak, hogy hogy élem túl a 15 óra repülőutat.

A bőrönd már félig bepakolva, így 20 kiló, és még mindig vannak cuccok, amik arra várnak, hogy belekerüljenek. Már azt is tudom pl, hogy lesz net a sulimban, meg az állomások környékén is van, stb.

Már majdnem minden kész van, még az albumot kell befejeznem, amit a kinti családnak készítettem az itthoni dolgokról.

Igazából nem tudom mit írhatnék még, hiszen nem tudom mire kell számítsak. Az biztos, hogy hiányozni fog minden és mindenki; a barátok, a család, a mellettem békésen szunyókáló macska...

Nyugodt szívvel hagyok itt mindent, tudom, hogy megvan a helyem, ha hazajövök, és jó helyem lesz, tudom, hogy aki akar, az megvár, és mindenki támogat, aki számít.

Remélem az idő azért kicsit szebb lesz hétfőre...